• pic1
  • pic2
  • pic3
  • pic4

Dr. Molnár László

Gépészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1966-ban, melyet követően első jelentős szakmai tapasztalatait a Középület Tervező Vállalatnál és az Országos Kőolaj és Gázipari Trösztnél gyűjtötte be. Ezt követően az Építéstudományi Intézetnél dolgozott, ahol kutatóként majd főosztályvezetőként épületenergetikával és makro-energetikai (országos) modellek kidolgozásával foglalkozott. 1993-tól 3 évig az Állami Energiafelügyelet (ÁEEF) energetikai igazgatója, majd 5 évig az Energia Információs Ügynökség ügyvezető igazgatója volt.

Az Energia Központ Kht.-nél előbb információs igazgatóként kezdte meg működését, majd 2002-től a társaság ügyvezető igazgatójává vált. 2004-től egyben az EU Strukturális Alapok KIOP és KEOP Közreműködő Szervezet vezetője is. 2007. augusztusától az EnerKonz Tanácsadó Bt ügyvezetője.

1993-2007. között az ÁEEF-nél, az EIÜ-nél és az EK-nál a hazai energia-statisztikát és a nemzetközi adatjelentéseket (EU, IEA, ENSZ, WEC stb.) részére irányította, részt vett a hazai energiapolitikai döntések kidolgozásában, az EU és az IEA direktíváinak, célkitűzéseinek hazai adaptálásában, bevezetésében, továbbá a hazai és nemzetközi energiahatékonysági pályázati rendszer működtetésében.

Hazai közéleti tevékenységének részeként tagja az MTA Energetikai Bizottságának és a MET-nek, ezen kívül a GTTSZ energetikai alelnöke. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület (ETE) főtitkára és az ETE Energiastratégiai és Szabályozási Szakosztályának elnöke.

Nemzetközi szinten hazánkat 1993 óta képviseli a Nemzetközi Energia Ügynökségben (IEA) és az ENSZ-ben. 2004-ben 2 évre az ENSZ EGB (Európa, Észak-Amerika és a volt Szovjetunió államai) Fenntartható Energia Bizottsága elnökének választották Genfben. Jelenleg is alelnöke az ENSZ FEB-nek. Alelnöke az Int. Society of the Built Environment-nek. Az Energiagazdálkodás című folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a lap energiainfo rovatának állandó szerzője.

Nyelvtudás: angol, német, francia nyelvvizsga. Kitüntetés: Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje.